Tündérek

 Ez a történet egy rég elfeledett fajról szól, s annak szomorú sorsáról: A Tündérekről.

Vannak, akik hisznek még bennük, s csodálatos meséket írnak róluk, viszont vannak, akik csak legyintenek rájuk, és nem foglalkoznak velük. Azonban a tündérek köztünk élnek, s ha jobban körbenézel magad körül, talán te is megláthatod őket. Ám ha őket nem is, a munkájuk gyümölcsét biztosan. Hisz a csodásan illatozó virágok, a magas fák és különböző színekben pompázó leveleik, a természet maga, mind nekik köszönhetően vannak még ezen a Földön. Hisz az ember semmit se tesz a védelmük érdekében, sőt kifejezetten kártékony hatással van eme csodálatos földi életre. Mert a növények, igenis élnek, lélegeznek és táplálkoznak.
És, hogy hogyan is végzik munkájukat ezek a titokzatos lények? Jogos a kérdésed, s ha megengeded, válaszolok is rá.: Tündérporral!

 

Oké, hatásszünet megvolt. Most mondhatnám, hogy viccelek, de… komolyan mondtam. Azonban azt még hozzá kell tennem, hogy nem csupán csak szórják a port és pont. Énekelnek közben, beszélnek a virágokhoz, fákhoz és bokrokhoz, ellenőrzik, hogy beteg e valamelyik növény, s a saját készítésű gyógyszereikkel segítenek, ha kell. Nagyon okos kis teremtmények, és igazán szorgosak. Hisz szeretik a munkájukat.
Sok ezer éven át, nyugodtan végezhették is feladataikat, azonban voltak olyanok, akiknek nem tetszett a hozzáállásuk. A Koboldok.
A Koboldok többnyire mocsárban élnek. Lehet, hogy valamikor régen manók voltak, de a mocsári életmódhoz való alkalmazkodás átalakította külsejüket. Úszóhártyáik vannak az ujjaik között, és a fogaik hegyesek, mint a ragadozó halaké. Sokkal nagyobb a fülük, és a szemük dülledt. Undorító mocsárszaguk van. 

Leginkább halakat, más vízi állatokat és moszatokat esznek. Nem élnek közösségi életet, maguknak való, önző lények. Az idegenektől, más fajok egyedeitől félnek, de ha tehetik, szívesen ártanak nekik. A zsákmányszerzés az egyik ok, ami miatt hajlandóak társulni egymással egy rövid időre. Csapdát állítanak azoknak, akik botor módon a területükre tévednek. Tévútra csalogatják, a mocsárba fullasztják és kifosztják az óvatlanokat. A zsákmányon aztán jól összevesznek. 

Ha harcra kerül a sor, akkor lándzsával, szigonnyal támadnak, és lehetőleg kerülik a közelharcot. A dobófegyvereket igen jól használják.
Nem sokkal nagyobbak a Tündéreknél, de ha összefognak erejük nagyobb az övéknél. Szárnyas kis barátaink, ezért tartanak és félnek tőlük. Ha tehetik, elkerülik őket, de mivel a feladataik a mocsarakra is kiterjednek, így olykor, muszáj megközelíteniük. Sok mocsarat már sikerült életre kelteniük, szebbé és biztonságosabbá tenniük, s épp ezért gyűlölik őket a Koboldok. Mivel ők ilyenkor vándorlásra kényszerülnek.
Ezért történt meg, hogy a Koboldok összefogtak, és a Tündéreket elpusztították. Legalábbis azt hitték, hogy mindet megölték, de szerencsére jó pár Tündér egérutat nyert és el tudott menekülni. Azonban az óta is bujkálnak, s titokban, óvatosan végzik a számukra boldogságot, hozó munkájukat.
A bujkálást pedig nem másképp hajtják végre, mint úgy, hogy emberré változtak. Minden apró Tündér, mára már ember méretű. Nem különböznek sokban az átlag embertől, csupán annyiban, hogy valamivel szebbek, és rejtélyesebbek, nem beszélve arról, hogy tiszta lelkűek, nyitottak, és segítőkészek. Ja, és éjszakánként az erdőket, hegyeket, mocsarakat, egy szóval a természetet járják, hogy porukkal segítsenek rajtuk.
Megumi még újszülött Tündér volt, mikor szülei kénytelenek voltak átváltoztatni emberré. Utolsó erejükkel még, elvitték egy ház küszöbéhez, ahol sok szerencsét kívánva, nehéz szívvel és könnyes szemekkel ott hagyták. Bízva abban, hogy egy napon csodálatos Tündér válik majd belőle.
S az a küszöb, a Celest házaspár házához tartozott.