Kirari és Dimitri találkozása „kicsit” másképp

A 21. század elején, bombaként robbant be a piacokra egy új márka, a Holl. Mindenféle termékkel álltak elő, a ruhától kezdve a különböző műszaki cikkekig. Mivel megfizethetőek, és jó minőségűek voltak a termékeik, hamar közkedveltek lettek az áruik és a kis vállalkozásból, hatalmas céggé alakultak. A Föld különböző országaiba eljutottak és mindenhol sikert arattak. A Holl vállalatlánc igazgatója egy szimpatikus és jóképű férfi volt, Mr. Lucius Holloway. Felesége, Mrs. Wellesandra Hollowayt szintúgy sokan szerették, mivel fényűző partikat rendezett, melyek belépőjéből összeszedett pénzét, jótékony célokra ajánlotta fel. Emellett egy virágboltja is volt Japán szívében, s szebbnél szebb csokrokat állítottak ott elő. Maga a tulaj is dolgozik, ha ideje engedte. Még ha így nem lennének elég híresek, fiúk, Dimitri Holloway tett róla, hogy legyenek. Ugyanis az igazán helyes, és szexi tinédzser srác egy bandában énekel. Tini lányok millióinak a szívét hódította már el, egyetlen pillantásával. Az imidzse rosszfiús beütést kelt, de az interjúkban és élő fellépéseken mindig visszafogott, szerény és őszinte fiú benyomását kelti. Ez a kettőssége és a titokzatossága nagy hatást kelt a lányokban. Ugyanis nem sok mindent tudni róla. Se a kedvenc ételét, se a nő ideálját, semmit. Nos, ez a család igazán túlfűtötte Japánt, s nem telik el úgy nap, hogy ne lenne valamelyikükről hír az újságokban, híradókban, és rádiókban. S mindez még fokozódik mikor egy Párizsból érkező géppel, egy szinte igazi angyal száll le, eme fenséges országba. Kirari Takewi, egy igazi bimbózó rózsa, aki mintha csak arra várna, hogy kinyíljon és szépségével megannyi embert, elvarázsolhasson. Na, nem mintha ez már amúgy is nem lenne meg. Csupán csak nincs tudatában. Kirari fényképésznek tanul, bár sokan inkább modellnek hiszik. Azért tett meg ekkora utat, hogy felfedezhesse Japán csodálatos kultúráját, és persze milliónyi lehengerlő pillanatot örökíthessen meg, nagy nehezen megvásárolt fényképezőgépével. Sokáig dolgozott azért, hogy megvehesse álmai gépét, s eljuthasson idáig. Útján elkísérte anyja, Kendra Takewi is. Nagyon szoros volt a kapcsolatuk, így el se tudták képzelni, hogy külön éljenek 1 évig. Mivel eddig terveztek itt maradni, egy barátjuknál. Pontosabban Kendra középiskolai legjobb barátnőjénél, Wellesandra Hollowaynél. Bizony. Ennek a két teljesen különböző életstílusú családnak, köze van egymáshoz. Most Március van, Tavasz kezdete. Mi fog itt történni vajon, 1 év alatt?
- Anya, biztos vagy benne, hogy várnak ránk?
- Hát persze, Kicsim. Te csak keresd a szemeddel tovább a nevünkkel ellátott táblát.
- Oooké..
*Nagyot fújt a kamasz lány, és hosszú, rózsaszín haját hátradobta válla felett, majd újból körbenézett. Nem volt alacsony, még is lábujjhegyre állt, hátha úgy jobban lát. Azonban hiába. Ő nem látott olyan táblát, amin az állt volna, hogy Takewi család. Édesanyjára nézett, akinek azonban ebben a pillanatban felragyogtak a szemei.*
- Ott van, nézd!
*S már meg is indult.*
- Anya, várj meg!
*Kira belekapaszkodott gyorsan bőröndjébe, és megindult szeleburdi anyja után. Akinek igaza volt. Egy fekete öltönyös, idős ember várt rájuk, kezében a táblával és az ismerős névvel. Megkönnyebbülten fújt egyet a lány, majd udvariasan köszönt. A kocsihoz kimenve azonban leesett az álla. Egy igazi, hófehér limuzin várt rájuk. El se hitte, így félve lépett Kendrához.*
- B-Biztos, hogy ez az? Mármint nem lehet, hogy jött más Takewi nevű család is Japánba?
- Ugyan, lányom ne butáskodj. Hidd el ránk várt ez az autó. Ha megismered a barátnőmet, már nem lesznek kételyeid.
- Hát.. rendben.
*Ráhagyta a dolgokat, s inkább felemelve nyakában lógó gépét, készített egy képet a járműről és a sofőrről, aki épp kinyitotta nekik az ajtót, végezve a bepakolással. Izgatottan ültek be mindketten, hisz ekkora luxusban még sose volt részük eddigi életükben. Az út rövid volt, így bámészkodásra alig volt idejük. Azonban, az álluk leesett mikor meglátták, hogy hol szálnak ki. Gyönyörű és hatalmas emeletes ház előtt álltak, még szebb kerttel és feljáróval előtte. Kirari nagyot nyelt, és annyira elbambult a látványon, hogy észre se vette anyja már nincs mellette. Ugyanis a bejárati ajtóban ott állt a ház úrnője, Wellesandra és már ölelte is egymást a két régi barát.*
- Kira! Gyere ide, Kicsim had mutassalak be.
- Me-Megyek!
*Gyors léptekkel ott termett az ismeretlen nő előtt, akinek azonban a mosolya meleg és barátságos volt.*
- Jézusom, Kira-chan, hogy te hogy megnőttél! Még a fél karomban elfértél, mikor utoljára találkoztunk. Megölelhetlek?
- Oh, öhm.. Persze.
*Zavarba jött a lány, de nem volt szíve nemet mondani ennek a kedves nőnek. Esetlenül átkarolta, egy fél mosollyal.*
- Örülök, hogy eltölthetünk együtt egy kis időt.
*Hallotta az elsuttogott szavakat, mire mosolya nagyobb lett, majd el is engedték egymást.*
- Gyertek csak beljebb! Biztos kimerített az utazás.
- Ugyan, hisz ismersz Sandy. Erőm az mindig van.
- Igaz, igaz Kendra. Jajj, de régen is hívtak már így. Úgy hiányzott.
- Hát most majd kiélheted magad.
*A két nő boldogan felnevetett, majd beszélgetni kezdtek. Kirari halkan lépkedett mögöttük, nem akarta őket megzavarni. Ezért is udvariasan elköszönt és fáradtságra hivatkozva a szobájába ment. Persze kapott hozzá kíséretet, mivel fogalma se volt róla, hogy hol is van az. Az inas felvezette a széles lépcsőn, majd a folyosón jobbra fordultak és pár lépés múlva meg is álltak. Kitárt egy ajtót, illedelmesen meghajolt és betessékelte a lányt. Kira meghajolva megköszönte, majd beljebb lépkedett a tágas szobába. Újra teljesen elvarázsolódott az ízléses berendezéstől, s attól, hogy az egész olyan mintha egy Hercegnő lakna benne. Lerakta az ágyra kis hátizsákját és alaposan körbejárta a helyiséget. Külön fürdőszobája volt, amitől legszívesebben sikongatva ugrált volna örömében. Mikor felfedezte nyughelyét, kilépett a folyosóra. Olyan csendes volt, mintha egy kísértet házban járna. A falak biztosan nagyon jól szigeteltek. A szobájával szemben volt egy ajtó. Kíváncsian nyitott volna be, de az zárva volt. Gondolta biztos majd az anyja fog ott aludni. Tovább ment hát, s egy kis ablakos ajtóhoz ért. Bekukucskált, bár kissé sötét volt odabent, hogy jól láthassa, mi van ott. Azonban a hangszerek formáját felismerte és biztos volt benne, hogy ez egy gyakorló terem. Akár stúdió is. Elöntötte mindenét a kíváncsiság, hogy vajon mik lehetnek még ebben a házban. Végül zsebre vágott kezekkel lement a földszintre és megnézte az ebédlőt, a konyhát, bekukucskált a nappaliba is, ahol még mindig vidáman beszélgetett a két nő. Elmosolyodva kiment a hátsó ajtón, a kertbe. Hirtelen úgy érezte magát, mintha egy parkban sétálna. Hatalmas lombos fák, csordogáló kis patak, gyönyörű rózsabokrok, padok, székek, hintaágyak, és egy kupolás kis építmény tárult elé. Elindult afelé, s ekkor megpillantott egy fiút, aki épp gitáron játszott és halkan énekelt mellé. Kirat teljesen elbűvölte a srác gyengéd, de mégis erős és tiszta hangja, nem beszélve a dallamról, amit pengetett. Akaratlanul is tovább ment felé, lábai szinte ellene dolgoztak. Nem akarta megzavarni az ismeretlent, még se bírt megálljt parancsolni magának. Alig pár centire volt, mikor a zene egyszer csak abbamaradt és a szürke hajú ismeretlen sóhajtva fel emelte fejét, szemeit az égre vetve. Ekkor Kira megállt, s talpa alatt hangosan reccsent egy ág. Megijedt és gyorsan el akart szaladni, de egy kellemes, és bársonyos hang ledermesztette.*
- Várj!
*Hallotta a fiú hangját, mire nagyot nyelt és zavartan visszafordult. Addigra Dimitri már a lány mögött állt.*
- Sz-Szia..
*Köszönt bátortalanul Kirari, s nézett fel kék szemeivel a nála egy fejjel magasabb pasasra, aki úgy nézett vissza rá, mintha életében most látna először embert a Földön.*
- Ne haragudj.. Nem akartalak megzavarni, csak épp felfedezőúton vagyok és aztán meghallottam a hangodat, amiről el kell mondanom, hogy nagyon klassz, de persze ezt biztos tudod…
*Magyarázkodott zavartan. Teljesen belepirult a helyzetbe, az arca égett és szemeiből sütött az ártatlansága. Ezt mind Dimi is észrevette. Amint szembefordult vele a lány, úgy érezte, mintha egy villám csapott volna belé. A nagy, csillogó kék szemek teljesen a rabjává tették. Míg Kira esetlenül magyarázkodott, Ő közelebb lépett hozzá, és erős karjával átkarolta a leány derekát, majd gondolkodás nélkül magához húzta és megcsókolta. Életében először tett ilyet, hogy csak úgy szó nélkül lesmároljon egy idegent, még se érezte szégyennek. Udvariatlanság? Az lehet, azonban nem érdekelte. A lányt akarta, most. Kirari teljes egészében lefagyott, azt se tudta eldönteni, hogy ez most tényleg megtörténik e vagy csak beképzelni. Tény, hogy az ismeretlen srác nagyon jóképű és igazán jól csókolt, s nem is tehetett mást mint viszonozta azt, de hamar megjött a józan esze és pánik szerűen lökte el magától a fiút.*
- Még is mit képzelsz magadról? Idióta!
*Kiáltotta és pofon vágta Dimitrit, majd sarkon fordult és elviharzott vissza az épületbe. Ajkaira szorította egyik kezét, egész testében remegett, de amin nagyon meglepődött később, hogy nem a harag miatt, hanem azért mert csupán csak hatalmas zavartság járta át a lelkét. Dim utána akart volna menni, hogy elnézést kérjen, de egyszerűen képtelen volt még rá. A pofontól ugyan észhez tért, de a csókot még mindig érezte ajkain. Fogalma sem volt róla, hogy mi ütött belé, de abban a percben annyira egyértelmű volt számára a dolog. Annyira tisztán tudta, hogy meg kell tennie, hogy tényleg nem is gondolkodott. Ez a lány, teljesen elvette az eszét az ártatlanságával, a bájával, a hatalmas, kék szemeivel és egész lényével. Ahogy ott állt előtte elpirulva, zavartan, annyira ellenállhatatlan volt. S aztán, mint egy művész, aki megtalálta múzsáját, leült és elkezdett gitározni egy teljesen új dallamot. Eközben a házban az ebédhez készülődtek a szobalányok. Eltelt 1 óra és minden lakót az étkezőbe hívtak. A ház ura ugyan még nem ért haza, de Mrs. Holloway biztosította vendégeit, hogy ma még megismerik. Leültek hárman a hatalmas asztalhoz, s Kira hatalmas döbbenetére a csókos srác is helyet foglalt, ráadásul vele szembe. Nem tudta leplezni meglepettségét, amin Dimi jót kuncogott magában.*
- Oh, na végre, hogy te is előkerültél! Had mutassam be a vendégeinket. Mától 1 évig velünk fognak élni. Kendra, Kirari, Ő itt a fiam Dimitri.
- Üdvözlöm Önöket.
- Oh, milyen illedelmes fiú. Hagyd csak, nem kell a formalitás. Kendra Takewi vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. Ő itt a lányom, Kira-chan.
*Mutatott büszkén lányára, aki azonban szinte sokkos állapotban volt, így meg kellett böknie őt.*
- Köszönj, Kicsim.
*Hallotta a suttogást, mire fülig elpirult és lesütötte tekintetét.*
- Sz-Szia.. Kirari.. Takewi vagyok… Örülök, hogy.. megismerhetlek.
*Dadogta, mire a végén ajkába harapva legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Nem értette magát, mivel sose volt még semmi és senki ilyen hatással rá. A srác átható tekintete ismét zavarba hozta.
Dimitri mosolyogva figyelte a szavakkal küszködő bemutatkozást, és nagyon tetszett neki, hogy ekkora hatással van a lányra, ugyanakkor megnyugodott, hogy haragot nem vél felfedezni se a hangjában, se pedig a tekintetében. Már ameddig látta az utóbbit, mivel sajnálatára az ebéd közben többet nem nézett a szemeibe a lány. Viszont megtudott jó pár dolgot a Takewi családról. Kirari lassan feloldódott ebéd közben és anyjával együtt meséltek magukról, az életükről, az álmaikról. Dimitrinek igazán szerénynek tűnt a két nő, s ez tetszett neki. Ritkán találkozik a mai világban ilyen emberekkel. Főleg az ő szakmájában. Rá is rákerült a sor, így el kellett mondania, hogy énekes, de nem tette hozzá, hogy mennyire híres és közkedvelt. Bezzeg anyja rögvest hozzá fűzte. Valamiért nem akarta a fiú, hogy Kira megtudja. Félt talán attól, hogy elijesztheti magától. Hacsak a csókkal már nem tette meg. Látszott a lányon, hogy meglepi, amit hall, de ijedtségnek vagy valami nagyobb változásnak nem volt nyoma arckifejezésében.*
”Talán nem is érdekli? Lehet, hogy őt hidegen hagyja a velem kapcsolatos információ?”
*Tanakodott rosszkedvűen magában a srác, mivel nagyon is szerette volna, hogy érdekelje Kirat. Aztán az ebéd véget ért és a két anya, kiment teázni a kupolás kis építménybe. A két tini ismét kettesben maradt. Csend telepedett rájuk, s Kirari érezte, hogy valamiért neheztel rá a fiú, de fogalma sem volt róla, hogy vajon miért. Végül felállt.*
- Nos, akkor további szép napot.
*Mondta, majd megindult az ajtó felé. Dim szinte pánikszerűen pattant fel székéről, és sietett a lány után. A ház előtt sikerült elkapnia annak csuklóját, hogy megállítsa.*
- Most hova mész?
- A városba. Szeretnék körbenézni és képeket készíteni.
- Mi lenne, ha elkísérnélek? Végül is, még is csak egy idegen város. Könnyen eltévedhet az ember.
*Látszott a lányon, hogy fontolgatja az ajánlatot. Hisz tényleg nagy volt a hely, és nem akart eltévedni már az első nap. Ugyanakkor tartott ettől a sráctól, hisz pár órával ezelőtt könnyedén megcsókolta.*
- Megígéred, hogy nem támadsz le még egyszer?
*Húzta össze szemeit, és bizonytalan, fürkésző pillantással méregette a fiút, aki egy igazán kisfiús mosollyal nézett vissza rá.*
- Megígérem.

*Kirarinak hatalmasat dobbant a szíve ettől a mosolytól, és ettől a hangszíntől. Nem bírta nem elhinni neki, így bólintott és elpirulva elhúzta a kezét.*
- Akkor menjünk..
*Azzal mindketten biciklire ültek és eltekertek a városba. Észre se vehették, hogy a háznak az egyik nagy ablakából, a két nő, elégedett pillantást vet egymásra. Mint az igazi bajtársak, akik jól végezték a munkájukat.
A két fiatal eközben teljesen belevetette magát a város vidám és egyedi forgatagába. Dimitri amit csak tudott megmutatott a lánynak, kezdve a kedvenc helyeivel ahova egyedül, vagy épp barátokkal járt. A móka kedvéért pedig hagyta, hogy Kira készítsen róla is pár képet. Annyira belejöttek, hogy Dim szinte már modellkedett a leányzónak. Teljesen úgy érezte magát, mintha egy profi fényképész készítene róla fotókat, még is ez sokkal jobban tetszett neki. Kirari is nagyon jól érezte magát. A fiú társaságában végre sikerült feloldódnia, és önmagát adnia. S ezzel még jobban levette a lábáról a srácot. Tökéletesen passzoltak egymáshoz, mintha az ég is így akarná. Gyönyörű időjük volt, a nap ragyogott, a madarak csiripeltek, és ettől igazán nehéz lett volna rosszul éreznie magát az embernek. Sötétedésre értek haza, mindketten elfáradtak a rengeteg élménytől. Főleg Kira-chan. Még is, nevetve léptek be az ajtón, majd mentek a nappaliba ahol a szülők várták őket. Kirari be lett mutatva a ház urának is, Mr. Hollowaynak. Elsőre kissé tartott tőle, mivel öltönyben, olyan igazán fontos ember benyomását keltette, és a lány mindig is kényelmetlenül érezte magát az ilyen férfiak mellett. Ám aztán a férfi kedvessége és a folyamatos udvarlása, feloldotta a jeget, és már nevetve beszélgettek. Dimitri pedig a sarokban, flegmán nekidőlve a falnak figyelte apja hadjáratát. Számára ez kész kihívást jelentett. Igazi háborút. Még sose volt féltékeny apjára, hisz nem volt rá oka. Ám most felettébb zavarta, hogy neki percek alatt sikerült elnyernie a lány bizalmát, míg neki a fél napja ráment. Na, nem mintha bánná, mert igen is nagyon örült annak, hogy már végre legalább barátként tekint rá Kira. Végül a ház asszonya állította le férjét, azzal a címszóval, hogy kezd féltékeny lenni, s bár viccelt, Lucius valamiért abba hagyta Kirari pátyolgatását. Visszaült a két nőhöz és beszélgetni kezdtek. Ekkor a lány, tekintetével megkereste a fiút, és jókedvű mosollyal arcán indult meg felé. Dimi egyből kihúzta magát és kissé zavarba jőve a sugárzó mosolytól, esetlenül hajába túrt, majd köhintett egyet.*
- Nagyon jó fej az apád. Irigyellek érte.
- Köszi.. Azt hiszem..
*Mormolta szemét forgatva válaszként a srác, majd zsebre vágva kezeit, megindult a lánnyal egy kis sétára a kert felé.*
- Mond csak, a te apáddal mi a helyzet?
- Oh, az én apám meghalt mikor 6 éves voltam. Autóbaleset.
- Ah, sajnálom.. Nem tudtam.
- Ugyan, semmi gond. Régen történt, már bírok róla úgy beszélni, hogy ne fájjon.
*Biztosította a lány egy gyengéd mosollyal, s ekkor a kis patak mellé értek. Gondolt egyet, és leült, majd mikor Dimitri is elhelyezkedett mellette felé fordult.*
- Na és, milyen a sztárok élete? Biztos nagyon sok, szép élményed van. Izgalmakkal teli.
- Hát igen, mondhatjuk. A suli mellett kissé nehezebb koncerteket adni, de a szünetekben mindig bepótoljuk. Szerencsére sok rajongónk van.
- Afelől nincs kétségem. Nagyon jó hangod van.
- Oh, köszönöm. Ezt jó tőled hallani.
*Ezután a nap után, állandóvá vált, hogy elmennek ide-oda kettesben, s pár hét múlva már Dimitri összes barátja ismerte Kirarit és szerették is. Dim azonban az utóbbinak két okból is nem örült annyira. Az egyik, hogy így már másokkal is találkozgatott rajta kívül, bár igaz lányokkal, de akkor is kevesebb időt töltött vele a lány. Pedig legszívesebben teljesen kisajátította volna magának. A másik ok meg persze az volt, hogy a fiúk szinte ugyanúgy elvarázsolódtak az elbűvölő angyalkától, mint Ő. Eddig azt hitte, hogy volt már féltékeny, hisz nem egy barátnője volt idáig, de egyiknél se érezte ennyire kínzónak és felettébb bosszantónak. Már arra is felment benne a pumpa, ha csak a barátinál melegebb pillantásokat vetettek rá a fiúk. Aztán eljött a szeptember és Kirari mint cserediák, beiratkozott abba a suliba ahova Dimitri is jár, csak nem az ének szakra, hanem a modell és fényképész szakra. Itt modellkednie is kellett, mert valamiért úgy gondolták az oktatók, hogy egy profi fényképésznek ezt is meg kell tanulnia. Végül is, ha Kira nem lett volna olyan szégyenlős, akkor könnyedén is vette volna a dolgot, de így meggyűlt vele a baja, még se hibáztatta senki. Szerették és bár sok riválist is gyűjtött maga köré, boldog iskolai év elé nézett, rengeteg baráttal. Azonban a szerelem mindent képes összekuszálni. Mivel annyi időt töltött Dimitrivel, aki az óta tényleg úri emberként viselkedett és nem támadta le újra, hogy teljesen belezúgott. Azonban ezt nem akarta elismerni, hisz csak év végéig marad ebben az országban, s utána sok-sok km választja el őket egymástól.*

„Már most fáj a gondolat, mi lenne, ha még több közös élményünk is lenne?”
*Gondolta egyik éjjel a lány, s sóhajtva oldalára fordult. Már csak pár nap maradt az egy évből hátra. Ez rányomta a bélyegét az egész házra. Mindenki sajnálta, hogy a Takewi nők, elhagyják Japánt. A Holloway házaspár hiába ajánlotta fel otthonukat, Kendra nem fogadta el, hogy továbbra is ők tartsák el őket. Úgy gondolta, hogy így is sokat tettek értük. Dimitri teljesen magába zárkózott az utolsó közös hétvégéjükön, s alig beszélt a lánnyal. Irtózatosan fájt neki a tudat, hogy nem soká búcsút kell vennie attól a lánytól, aki az egész életét fenekestül felforgatta. Sose voltak még ennyire erős érzelmei, s nem tudta, hogy mit kéne tennie. Végül vasárnap este kiült a kupola alá, és a csillagokat bámulva nagyokat sóhajtott. Másnap reggel indultak Kiraék Párizsba. A lány az ablakból észrevette a fiút, s ajkába harapva elhatározta, hogy beszél vele. Felhúzta hát farmer dzsekijét és sport cipőjét, majd kisétált az udvarra és megközelítette Dimit.*
- Leülhetek?
*Kérdezte bátortalanul, s reménykedve. Ez a hangszín elég volt a srácnak ahhoz, hogy ne tudjon nemet mondani. Arrébb húzódott a padon és a lányra mosolygott.*
- Persze.
*Kirari kissé nyugtalanul leült, és szintén a csillagokra emelte tekintetét.*
- Gyönyörű éjszakánk van.
- Igen.. Gyönyörű..
*Sóhajtotta Dimi, de szemei már rég nem a csillagokat pásztázták, hanem Kira-chan csillogó szemeit. Úgy ragyogtak az éjszakában kék szemei, mint két fénylő csillag. Nem tudta levenni róla tekintetét. Egy idő után a lány megérezte magán a tekintetét, és kíváncsian felé fordította fejét. Ekkor tekintetük ismét találkozott, mint már oly sokszor ez alatt az egy év alatt. Csak néztek egymás szemébe, és az átélt közös élmények játszódtak le, mindkettejük fejében. Sokszor mentek a haverokkal strandra és a tengerpartra, megannyi vicces játékot játszottak a játéktermekben, az iskolai szünetekben töltött ebédek, a közös vásárlások, a rengeteg fényképezkedés, és a közösen tanulással átvirrasztott éjszakák, mikor mindketten elaludtak az asztalnál, egymásra borulva. Rengeteg emlék, amit a szívűkben őriznek. S még se tudták még őszintén elmondani a másiknak, hogy mit éreznek. Egyszerre fordították el fejüket a másiktól, s ki-kinézte maga előtt a földet. Hosszas csend borult rájuk. Dimitri legszívesebben marasztalásra kérte volna a lányt, de tudta, hogy nem itt van az otthona és ott Párizsban is várják barátai, tanárai és szomszédai. Megint érezte azt az erős féltékenységet. Nem akarta, hogy bárki másnak is kelljen a lány. Csak magának akarta. Az övé kell, hogy legyen, mert ha nem abba meglehet, hogy beleőrül.
Kirarinak eközben fogalma se volt, hogy mit mondhatna. Gondolkodott rajta, hogy elmondja mennyire, megszerette a fiút, de az esze ebben meggátolta. Hisz holnap utazik haza. Mi értelme lenne akkor most még jobban megnehezíteni a búcsút? Végül nagy levegőt vett és megszólalt.*
- Holnap.. kikísérsz minket?
*Dim összerezzent a hangjára, és szívét mardosó fájdalom kezdte fojtogatni. Alig bírt megszólalni.*
- Igen.
*A lány erőltetetten elmosolyodott és bólintott.*
- Akkor holnap.. Jó éjt, Dimitri.
- Ühm.. Jó éjt, Kirari.
*Biccentett esetlenül a srác, s Kira felállt, majd elindult be a házba. Dimi ismét nem bírt megmoccani. Ott maradt még egy jó darabig, és nagy levegőket vett, hogy megpróbáljon lenyugodni. Nem tehette meg azt, amit a szíve súg neki. Pedig annyira szeretné…
Aztán eljött a másnap reggel. A fiú úgy érezte, hogy túl hamar. Annyira meg szerette volna állítani az időt, hogy még tovább vele maradjon a leány. Azonban az idő, kíméletlenül telt és már a reptéren is voltak. Mintha csak egy perc telt volna el, mikor először meglátták egymást. Egyikük se akarta elhinni, hogy itt a vége. Álltak egymással szemben, némán, a mardosó fájdalommal a szívűkben. Kira nem bírta tovább és szemei megteltek könnyekkel. Dimitri abban a pillanatban megragadta a szipogó lány karjait és magához rántotta, hogy aztán szorosan magához ölelhesse.*

- Nem örökre búcsúzunk. Amint tudlak, meglátogatlak. Ígérem.
*Kirari csak bólintani bírt, hang nem jött ki a száján. Teljesen a fiúhoz bújt és csendesen sírdogált. Aztán anyja szólította, mire ki kellett bontakozniuk az ölelésből. A lány a srác szemeibe nézett, majd akár egy angyal, akinek szárnyak nőttek ki hirtelen a hátából, egy alig észlelhető mozdulat megtétele után, gyengéd csókot lehelt Dimi ajkára, aztán könnyeit törölgetve elszaladt édesanyjához. A fiú a hajába túrt, és lerogyott a padra. Össze kellett szednie magát, mert úgy érezte, mintha minden ereje egyszer csak elszállt volna. A gép felszállt, s nem maradt más, csak az emlékek.*

2 év múlva

- Kirari, várj meg!
*Kiáltott Kendra kifulladva lánya után. Hiába, már nem bírja tartani a tempót az ilyen ifjakkal.*
- Nocsak. 2 évvel ezelőtt ezt még nekem kellett mondanom. Na, gyere.
- Ne gúnyolódj Anyáddal! A korral jár Kedvesem.
- Oh, távol álljon tőlem az efféle pimaszság.
*Kuncogott a lány, aki ez alatt a két év alatt teljesen kivirágzott. Olyan gyönyörű lett, akár egy teljesen kinyílt, tündöklő rózsa. Minden férfi megfordult utána, minden nő irigykedve tekintett rá, ám őt csak egy ember véleménye érdekelte. Csak az az egy férfi számított neki.
Belekarolt édesanyjába, s segített neki kijutni a tömegből. Táblás sofőr helyett azonban most egy magas, széles vállú, fekete napszemüvegben feszítő, tetőtől talpig férfi várta őket.*
- Dimi!!
*Kiáltotta Kirari, mire a férfi lekapta napszemüvegét és azon nyomban a karjaiba zárta jegyesét.*
- Hát végre, hogy itt vagytok.
*Suttogta a lány fülébe, majd nem bírva tovább magával, megcsókolta az ellenállhatatlanul sugárzó nőt. Féltékenysége az eltelt évek alatt csak még jobban fokozódott, mivel Kira tényleg igazi bombázó lett, akár egy szupermodell, ráadásul reklámokban és plakátokon is szerepelt. Ám ugyanez visszafelé is igaz volt, mivel Dimitri népszerűsége tovább fokozódott, s immár a külföldi nők is döglöttek utána. Gyakran megesett, hogy tömeghisztéria lett a nyilvános megjelenése miatt. Ezért, hogy ezt most elkerülhessék, gyorsan bepakoltak a limuzinba és beszálltak mind a hárman. Kira természetesen teljesen Dimhez bújt, aki szorosan karolta, és tartotta maga mellett. A távolság még szorosabbá tette a kapcsolatukat és minden iskolai szünetben a fiú Párizsba utazott. Koncerteket is gyakran tartott ott, már csak kifogásképp is, mivel nem akarták, hogy a média kikezdje kapcsolatukat. Aztán 1 év múlva Dimitri eljegyezte Kirarit, s onnantól kezdve minden címlapon ők szerepeltek. A hírnév azonban nem érdekelte őket. Boldogok voltak és készültek az esküvőjükre, hogy aztán életük végéig, szerelemben és harmóniában élhessenek Japánban, ahol útjaik, keresztezték egymást.*

THE END