9 évvel ezelőtt

*Egy szerda reggel, öt iskola udvarában hatalmas kavalkád alakult ki. Sok gyerek gyülekezett az udvaron, majd buszokra ülve vitték őket ki a buszvégállomásra, ahol a kisiskolások találkoztak egymással. Mind a Junior Sport Fesztiválra készült. Voltak focisták, úszók, teniszezők és futók. Ebben a négy számban lehetett indulni, s minden iskolából 10 gyerek lehetett képviselő. Itt volt két főhösünk is, a Dwaeji Sports Schoolból, az akkor még 8 éves, Megumi Celest és a Tokki Schoolbol, az akkor még szintén 8 éves Jill Holloway. Kettejük legelső, de egyben elfeledett találkozásukról szól ez a kedves kis történet.*
- Celes Kisasszony! Kérem, fogja a kezem, mert eltéved!
- De hát, tele van a keze Kikuro-san!
- Oh..
*A menedzser lenézett kezeire, s csakugyan igaza volt a kislánynak. Jobbjába egy táska, baljába egy bőrönd. Végül ajkába harapott és kinyújtotta kisujját.*
- Tessék, fogd meg a kisujjam.
*A lány kuncogni kezdett, majd kisujjaikat összeakasztotta és így mentek tovább a buszokhoz. Az iskolatársaitól már elkerültek, míg szédelegtek, hogy merre kell menni, így most őket keresték tekintetükkel. Azonban fél óra múlva se találták a helyüket és a leány kezdett kétségbeesni.*
- Mi lesz ha lekésem, Kikuro-san? Ez egy fontos alkalom!
- Ne aggódjon, Miss. Megumi, azt semmiképp se hagyom!
*Azzal kihúzva magát a férfi, mint akin rajta a világ szeme, felkapta a kislányt a karjába,majd újra belekapaszkodott a cuccokba és megindult egyenest az egyik buszhoz. A sofőrhöz, komoly képpel oda állt.*
- Elnézést Uram, ez a busz megy a Junior Sport Fesztiválra?
- Igen.. Uram.
*Kikuronak nagy vigyora lett és büszkén nézett a lányra.*
- Látod Angyalom? Rám mindig számíthatsz!
- Te vagy a legjobb Kikuro-san!
*Kiáltotta örömében Megu, majd átölelte a férfit, aztán elköszöntek egymástól és a lány leült a sofőr mögé. Félig még üres volt a busz, így izgatottan várta barátait. Azonban 10 perc elteltével a busz megtelt, tele fiúkkal és ráadásul mind ismeretlen volt. Kezdett megijedni, s még mobilja se volt, hogy segítséget kérjen. Reszketve húzta össze magát, s tűrt. Mivel a fiúknak szemet szúrt az egyedüli lány, de főleg az, hogy már most is egy igazi kis szépség volt. Mint egy kis tündér.*
- Nézzétek milyen aranyos!
- Honnan jöhetett?
- Leszel a barátnőm?
- Héy, én voltam itt előbb!
*A sofőr csak nagyot sóhajtott, látszólag nem szerette, amikor iskolásokat kellett fuvaroznia. Nem is szólt bele a vitájukba. Megumi azonban egyre jobban megijedt, s hamar ellepték a könnyek, gyönyörű, lila színű szemeit. Hangosan sírni kezdett, mire a fiúk elcsendesedtek, és a lányt kezdték figyelni.*
- Na, most szépen megsirattad!
- Nem is én voltam, hanem Te!
- Ez nem igaz!
*Újabb vita, ami miatt a lány csak még jobban sírt. Ekkor unta meg Jill a hangoskodást. Könyvét hangosan összecsapta, majd felállt. Érdekes módon az egész kis focicsapat megkukult. A fiú mintha valami bűbájt használt volna, mert egyetlen pillantásától minden srác a helyére ült és csendesen beszélgetni kezdtek egymással. Az alapzaj újra normális volt, s a lánynak lett egy kis nyugta, bár még így is pityergett. Letérdelt mellé Jill és gyengéden megsimogatta Megu-chan buksiját.*
- Sss, ne is figyelj rájuk. Nem bántanak ők, csak nem tudják, hogy kezeljenek egy ilyen édes kislányt. Mond csak, mi a neved?
*Hangja olyan gyengéd, és szavai olyan tapintatosak voltak, hogy a lány szinte kíváncsian emelte fel fejét, hogy lássa rejtélyes megmentője arcát. Mikor tekintetük találkozott, mindkettejük szíve egyszerre dobbant meg, s onnantól kezdve egy ritmust jártak. Mintha órát egyeztettek volna. A kislány megnyugodott és könnyáztatta arcát megtörölte apró kezével, majd szipogva válaszolt.*
- Megumi.. Megumi Celest.
*Jillt teljesen elbűvölték a lány szemei. Még soha nem találkozott olyan emberrel, akinek ilyen kifejező és nyílt tekintete lett volna. Szinte látni vélte benne Megumi összes érzelmét, és gondolatát. A kis csilingelő hangra, akaratlanul is kiült arcára, apjától örökölt, ártatlan, kisfiús mosolya.*
- Örvendek Megu-chan. Én Jill Holloway vagyok, s ha megengeded ma én, leszek az utaskísérőd.
*Viccelődött jókedvűen, hogy felvidítsa a lányt és lássa a mosolyát. Nem is kellett sokáig várnia, mivel Megumi a szavaira halkan, de csodás hangon nevetni kezdett, majd mosolyogva bólintott.*
- Köszönöm Holloway-kun.
*Halvány pír jelent meg a lány arcán, amitől a szemei csak még szebbnek látszottak, így nem is volt csoda, hogy újfent elkápráztatta Jillt. Széles mosollyal pattant be a leány melletti ülésre, majd mikor leült tovább bohóckodott és szórakoztatta Megumit. A lány egy percig se unatkozott és többet nem is sírt a két órás úton. Jókedvűen elbeszélgettek, főleg a sportról, az élményeikről ezzel kapcsolatban, s arról, hogy mennyire szeretik csinálni azt, amit csinálnak. Álmaikat is megosztották egymással, s egyikük se érezte egy pillanatig se, hogy visszakéne fogniuk magukat. Olyan volt mindkettejüknek, mintha már ezer éve ismernék egymást. A legjobb barátok lettek másodpercek alatt. Megu-chant elbűvölte a fiú közvetlensége és érett viselkedése, nem beszélve az édes mosolyáról, ami sokszor felderült a srác arcán. Jill-kunt pedig teljesen elvarázsolta a lány tekintete, szemeinek színe, ártatlansága és a korához képest gyönyörű arca. Teljes összhangban és megértésben beszélgették végig az utat, majd amikor leszálltak a buszról Jill lesegítette a kissé botladozó lányt a lépcsőn, mert Megumi nagyon izgult. Aztán a semmiből egyszer csak felbukkantak a lány barátai és látszólag nagyon aggódtak érte, s rögvest magukkal is vitték. Jillnek csak egy gyors sziá-t sikerült elmondania, mire a lány, hálás tekintettel integetett neki. Mind a ketten éreztek egyfajta szomorúságot, hogy közös kis kalandjuk véget ért, de remélték, hogy egyszer még újra látják egymást.
Aztán eltelt 9 év, s egy újabb versenyen ismét egymásba futottak. Azonban a kilenc évvel ezelőtti találkozásukat, már mindketten mélyen eltemették magukban, így nem ismerték fel egymást. Bár ki tudja. Talán egy napon, valamelyiküknek, vagy mindkettejüknek, eszébe fog jutni. S talán elkezdenek hinni a sorsban, a végzetben, a csodákban.*

THE END