Dimitri és Kirari

1. fejezet
A hívás

A Holloway szerelmespár életében, ez a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. Kirari lágyan cirógatta ujjaival, kedvese arcát, míg az aludt. Sokszor korábban kel, csak azért, hogy láthassa férje alvó arcát, ami ilyenkor olyan nyugodt, mint egy kisfiúé. Dimitri mindig is jó alvó volt, így most is csak fél óra múlva ébredt fel a simogatásra. Amint meglátta feleségét, ajkai széles mosolyra húzódtak, majd hirtelen átkarolta a nőt és lehúzva magához, szorosan a karjaiba zárta. Kira vidáman kuncogni kezdett, majd felemelte fejét és a kék szempárba tekintett. Dimet rögvest magával ragadták a boldogságtól csillogó, varázslatos szemek. *
- Mond, hogy tudsz már kora reggel ilyen elbűvölő lenni?
- Úgy, hogy minden pillanatban elvarázsolsz.
*A válaszra a férfi úgy érezte, mintha a már oly rég óta halott szíve, újra életre kelne, s hangosan dobbanna egyet. Többek között emiatt a „képessége” miatt is imádja nejét. Nevetve csókolták meg egymást, majd összebújva lustálkodtak az ágyban még egy órát. Pár óra múlva, már lezuhanyozva, s felöltözve az étkezőben reggeliztek. Szakácsuk és a szobalányok, ismét gondoskodtak róla, hogy még kellemesebb reggele legyen a párnak. Szerették őket, hisz jól bántak velük, s olyanok voltak, mint egy nagycsalád. Ezután a ház asszonya dúdolászva kertészkedett, frissen kivirágzott rózsáit locsolva, miközben a ház ura a második emeleti dolgozószoba ablakából nézte őt. Még ennyi év után se tudott betelni a látványával, s a tudattal, hogy ez a nő az övé. Kedvenc elfoglaltságát egy telefoncsörgés zavarta meg. A mobilja volt, s a hívó nem kedvelt egyén volt. Csodálkozott is rajta, hogy miért hívja őt apja. Hisz évek óta nem beszéltek. Pontosan azóta, mióta Kirarival elhagyták Japánt és Párizsba költöztek.*

- Mit akarsz?
*Még mindig haragudott szüleire, amiért megpróbálták elválasztani feleségétől, nem is egyszer, különböző ocsmány módszerekkel. Hangja és stílusa ezért is vált most hirtelen, rideggé és óvatossá. Sose tudhatta, hogy mire készülnek az ősei. Eközben Mr. Holloway Japánban, elhúzta száját a hangszínre és a rossz modorra. Rögtön ideges lett, de muszáj volt beszélnie fiával, így megpróbált nyugodt maradni. Egy hangos sóhajjal felállt foteljéből, és az ablakhoz sétált.*

- Hátrább az agarakkal Fiam. Rég beszéltünk, mégis úgy érzem mintha most is az a lázadó kölyök lennél, aki itt büszkélkedett nekem legújabb zsákmányával…
*A sötétben megvillantak vérvörös szemei, és egy gonosz, kéjes vigyorra nyíltak ajkai. A telefonkagylóba erre morgás hallatszott. Dimitri készült levágni a telefont. Apja mintha ezt megérezte volna, gyorsan folytatta.*
- Mindegy is. Nem ezért hívtalak. A lényeg, hogy újra elmondjam neked, amit már többször megtettem… Haza kell jönnöd, hogy átvedd a helyem, a démonklánunk élén, mint vezér.
- Mint már többször is elmondtam… Nem teszem meg! Nem akarok olyan klán vezére lenni, amely embereket gyilkol kénye-kedve szerint, és még a maffiánál is mocskosabb módon tartja félelemben az országot. Miért nem fogod fel végre? Semmivel se tudsz rávenni, hogy megtegyem!
- Tényleg így gondolod? Fiam, tudom, hogy mi a gyenge pontod. Ne akard, hogy felhasználjam ellened...
*Még hangosabb morgás hallatszott erre, fogcsikorgatással vegyítve.*
- Ha egy ujjal is hozzáérsz Kirarihoz, a saját kezemmel öllek meg..

- Eddig nem folyamodtam hozzá, hisz volt időm. Ám immár türelmem végén járok és az alattvalóim.. Nem is.. Az alattvalóink, követelik következő vezérüket, aki nem mást mint Te. Nem fogok többet szólni. Elég volt a figyelmeztetésekből. Démon vagy és az is maradsz. Ezen semmilyen álszent, fényfitogtató angyal nem változtathat. Jól gondold át, mert nem kell ahhoz még csak megmozdulnom sem, hogy a drága kis feleségedet valami baj érje… Ne akard, hogy egy egész, kiéhezett, velejéig romlott klán vadásszon arra a nőre! Várom a hívásod.
*Azzal a vonal megszakadt és Dimitri halálsápadtan támasztotta meg magát az asztalon. Kezéből a telefon darabokban esett ki. Mérgében teljesen összemorzsolta. A feje hasogatott, a levegőt kapkodva vette és életében először nem tudta, hogy mitévő legyen. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Kirat valami szörnyűség érje miatta, de arra se lenne képes, hogy elhagyja őt. Magába zuhanva rogyott le a padlóra és két kezével idegesen hajába túrt, majd öklébe szorította szürke tincseit.*
- Kirari..

2. fejezet

A tékozló fiú

*Eltelt egy hét, ami alatt közös életük során a legtöbbet veszekedtek Dimitriék. Kirari érezte, hogy valamit titkol előle a férfi, de sehogy se tudta belőle kiszedni. Eleinte kislányos kíváncsisággal ugrálta körbe férjét, de aztán rájött, hogy valami komolyabb, így kedvesen és megértően kérdezgette, megvárta a megfelelő pillanatot, de az mintha sose lett volna jó. 5 nap után már mérgesen és türelmetlenül faggatózott, de semmi eredménye nem volt. Ezek után jöttek a viták és a hangos szópárbajok. S most, mint általában még csak ki se békültek. Nem volt édes összeborulás, sem szenvedélyes éjszakák. Dim, egyre kétségbeesettebb lett, és az csak rátett még egy lapáttal gondjaira, hogy Kira ki akarja szedni belőle mi bántja. Talán ha nem lenne ilyen komoly dolog, akkor el is mondaná. Sokszor már majdnem kibukott belőle, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Ráadásul érezte, hogy kezd lejárni az idő, s ha nem tesz valamit, el fognak jönni a feleségéért. Azonban titkolózásával csak azt érte egyelőre el, hogy neje már hozzá se szól. Kényelmetlenül és szívfacsaróan rideg lett a ház, ami mindig is a melegségéről volt híres. A férfi a dolgozószobában a nő pedig a hálószobában töltötte legtöbb idejét. Külön-külön. Aztán eljött a vasárnap éjszaka is. Dimitri a dolgozószobájában aludt, míg Kirari a hálóban, bár férje nélkül állandóan felriadt az est folyamán. Dim valószínűleg a problémái miatt tudott jobban aludni, hisz alvás közben legalább úgy érezhette, hogy minden rendben van. Kira lement a konyhába, hajnalok hajnalán, hogy megigyon egy pohár meleg tejet. Az szokott neki segíteni, az ilyen sötét éjszakákon. Épp melegítette a tejet, mikor rossz előérzete támadt, s az ablakhoz sétált, hogy kinézzen. Az utca csendes volt, mégis nyugtalanító.*
”Talán azért érzem így, mert Dim nincs velem..”
*Nyugtatta magát, s elhúzta a függönyt. Azonban amint hátat fordított az üvegnek, hirtelen hangos csörömpöléssel áttört rajta egy sötét alak és elkapta a nőt. Dimitri ebben a pillanatban felriadt és már ott is termett a földszinten, azonban Kirarinak és a támadójának hűlt helyét találta. Ha nem lettek volna ott az üvegszilánkok úgy tűnt volna, mintha minden rendben lenne. Testét hirtelen elöntötte a harag és a mély kétségbeesés, de méghozzá olyan súllyal amit már egy normál ember elviselni is képtelen lett volna. Ében fekete szárnyait kitárva elindult egyenesen apja felé, a fénysebességnél is gyorsabban repülve, Japánba. Tudta, hogy oda viszik Kirat és gondolkodás nélkül, minden terv nélkül, utána eredt, hogy megmenthesse feleségét. Eközben Kirari ájultan feküdt egy sötét cellában, miközben 5 alak a rácson kívül figyelte őt. Aztán megjelent a főkolompos is.*
- Sértetlen?
- Amíg ön azt kívánja, igen. Azonban az illata igazán fenséges. Nem hiszem, hogy őrváltás nélkül kibírnánk, hogy ép is maradjon.
- Tegyétek, amit jónak láttok, de míg a Fiam nem ér ide, nem nyúlhattok hozzá.
- Értettük, Uram!
 *Ekkor a nő ébredezni kezdett és rémülten húzódott a falhoz. Azonnal megpróbált el teleportálni, de nem sikerült neki a rácsok másik oldalára se jutni. Ekkor vigyorogva néztek rá a férfiak, vörösen izzó szemükkel.*

- Nincs értelme próbálkoznod, kislány. Ezek a rácsok nem sima vasból vannak. Direkt a te fajtád ellen készültek. Az erőd itt mit sem ér.
- Lényegtelen. Úgy se maradok itt sokáig. Dimitri nem fog kímélni titeket.
- Ohhohó! De magabiztos itt valaki.
- Azért arra kíváncsi lennék, hogy vajon érted lemond e az egész klánról, s ezzel magára e uszít minket. Mindenkit.

- Miről beszélsz?
- Hát nem tudtad? Mr. Holloway arra használ most téged, hogy ide csalja a Fiát. Azért, hogy az átvegye a helyét, s ő legyen a vezetőnk.

- D-Dim, sose hagyna el engem..
- Akkor se ha ezen az életed múlik?
*Erre Kira elakadt. Tudja, hogy az ő élete jelent mindent Dimi számára. Ha elveszítené, abba bele halna. Ekkor megértette, hogy férje mit titkolt előtte, s miért nem bírta elmondani. Bűntudata lett amiért még veszekedett is vele, hogy nem mondja el mi bántja. Összehúzta magát és fejét térdeire hajtotta.*

„ Nem hittem volna, hogy ekkora baj van… Sajnálom, Dim.. Biztos vagyok benne, hogy nem tudtál választani.. Talán még mindig nem tudsz.”
*Igazán könyörtelen döntés ez, hisz így is, úgy is elveszítik egymást. Ha Dimitri azt választja, hogy a klán élére áll, Kirari élete megmenekül, de Párizsban fog élni, messze férjétől. A másik verziót elképzelni se bírta. Nem hagyhatja meghalni a nejét. Pár perc elteltével hangos kiabálások, kiáltások, sikolyok és üvöltések hallatszottak le a börtönbe. Mindenki tudta az ott lévőkből, hogy a „tékozló fiú” hazatért.*

3. fejezet

A felmentősereg

- HOL VAN? HOVA REJTETTÉTEK? MIÉRT NEM ÉRZEM ŐT SEHOL?
*Kiáltotta magából kikelve Dimitri, miközben törött-zúzott, és aki csak szembe jött vele, félresöpörte útjából. A lépcsőhöz érve, szemei megvillantak és felemelte fejét. Fent, ott állt vele szemben Apja és önelégült képet vágva, komótos léptekkel indult meg lefelé.*
- Lám, lám. Hát eljöttél.
- Ezt úgy mondod, mintha lett volna más választásom.. Hol van Kirari??
- Oh, csak türelem. A drága kis feleséged jól van. Bizton állíthatom, hogy egy haja szála se görbült. Rajtad múlik, hogy ez így is marad e.
*Szája sarkában mosoly bujkált. Le se tagadhatná, hogy milyen jókedvében van. Dimet elöntötte az undor ahogy apja szemeibe nézett. Gyűlölte őt, egész lényét. Annyi éven át erőltette rá a rosszat, elzárva őt minden jótól. Ha Kira nem pottyan az életébe, most ugyanolyan sötét és gonosz lenne, mint ez a férfi. Ettől erőt is vett magán, s megpróbált kissé lenyugodni. Tudja, hogy ha így folytatja ő is teljesen démonná változik és akkor apja könnyen manipulálni tudja majd őt. Ezt nem hagyhatta.*
- Ezaz.. Mindjárt kellemesebb a légkör. Fáradj a társalgóba.
*Szólította Mr. Holloway, mire az ifjabb Holloway, elhúzva száját, követte. A helységben anyja várta és a szeretet legkisebb jelét se mutatva, csak rá nézett fiára, aztán ki is ment. Dimnek mindig is idegenek voltak a szülei. Addig a napig nem is tudta, hogy milyen egy igazi anya, míg nem találkozott Kendrával, Kirari édesanyjával. Tőle megkapta azt a szeretet és törődést, amit a saját anyjától sose. Szemeivel mégis követte szülőanyja lépteit, majd mikor már nem láthatta nekidőlt az asztal szélének, és karbatett kezekkel apjára nézett.*
- Szóval, hogy döntöttél?
*Kérdezett egyből rá a lényegre apja, miközben whiskey-t öntött magának egy pohárba. Dimtri felhorkantott, és elfordította a fejét.*
- Milyen türelmetlen valaki..
*Jegyezte meg epésen, mire a férfi keze ökölbe szorult, s gyorsan lehajtotta az alkoholt. Már így is türelme végén járt, s fia még pimaszkodik is vele. Ám valahogy mégis örült annak, hogy újra együtt vannak. Ez kissé megzavarta, hisz eddig még soha semminek nem örült. Megköszörülte torkát, majd leült a bőrkanapéra és Dimre emelve vérvörös szemeit, gondolkodott. Próbált rájönni, hogy miképp dönt fia.*
- Nem fogom átvenni a klán vezetését..
- Oh, tehát hagyod inkább meghalni a kis nejecskéd?
- NEM!
*Kiáltotta hirtelen dührohammal a fiú, de aztán visszaváltott nyugodt hangszínére.*
- Elviszem őt innen. Ha kell, mindenkit megölök..
- És ezt csak úgy elmondod nekem?
- Igen, mivel ha nem engedsz.. te leszel az első, aki meghal.
*Erre apja hangos nevetésben tört ki, s csak nagy nehezen tudta abbahagyni. Akkor azonban szemei megvillantak mérgében.*
- Sajnálatomra, nem vagy te olyan gonosz. S nem kevésbé.. olyan erős sem. Mit gondolsz, mégis miért én vagyok a vezér?
- Ha tényleg olyan erős vagy, akkor minek kellek én? Tudtommal csak akkor váltanak vezért, ha van egy kihívó. Azonban én, nem pályázom a helyedre. Mi történt ezzel a szokással? Miért olyan sürgős most ez a hajcihő?
- Azt kérded miért? Hát kell annál több ok neked, hogy ha nem teszed meg, az angyalkádnak vége?
*Erre csettintett egyet, mire a levegőben egy kép jelent meg, amin Kirarit mutatták. A nő a falhoz volt húzódva, s undorodva húzta össze magát, hogy ne érhessék el a kéjenc vámpír foglyok a szomszédos cellákból.*
- Kirari!
*Kiáltotta kedvese nevét Dimitri, de a lány nem hallotta. A férfiban kezdett felmenni ismét a pumpa.*
- Elég ebből! Azonnal engedd ki!
- Hát hülye vagyok én? Amint kinyílna a cella ajtaja egyből elteleportálna, ki tudja hová. Eléggé fontos fogoly, így ezt nem tehetem.
*Azzal a kép eltűnt és Dim a fogait kezdte csikorgatni mérgében.*
- Most rögtön széttéphetnélek…
- Oh, hát csak rajta. Próbálkozni lehet.
*Beszélgetésüket azonban megzavarták bizonyos hangok. Nagy esemény bontakozott ki a kapuknál.*

4. fejezet

Szabadság,Szerelem

* A banda két démona, és két vámpírja színrelép, s velük jött Jill és Roku is. Hatan voltak mindössze, mégis végig letarolták az őröket és azokat a démonokat, akik elállták az útjukat. Dimi és Lucius, (az apja keresztneve) döbbenten álltak az ajtóban. Először azonban Dimitri tért észhez és hatalmas dühvel megindult, hogy beszálljon a bunyóba. Hiszen egy másodpercel ezelőtt, az egyik démon behúzott egyet Jillnek. Mint apa, ezt nem bírta elviselni. Ott termett fia előtt és egy laza mozdulattal a falhoz rúgta ellenfelét, majd Jill felé fordult és a srác két vállára tette kezeit.*
- Fiam, te mégis mit keresel itt? Ez veszélyes!
- Tudtam, hogy nem fogsz neki örülni, de nem tehetsz ellene semmit. Nem hagyom, hogy Anyának vagy neked bármi bajotok is essen. Ne akard, hogy otthon üljek, miközben van annyi erőm, hogy segítsek.
- De te még gyerek vagy..
*Motyogta Dim, de tudta, hogy úgyse győzheti meg fiát. Átkarolta a vállát a gyereknek, majd barátai felé fordult.*
- El se kezd! Tudjuk, hogy nem tetszik, de nem hagyunk egyedül a slamasztikában.
- Ahh.. Mihez kezdenék én nélkületek?
*Vigyorgott gúnyosan a férfi, mire felnevettek, majd körbenéztek. Körülöttük már csak sebesültek voltak. Dimi felnézett Apjára, akin látszott a döbbenet. Nem tudta felfogni, hogy hogyan létezhetnek ilyen erős démonok. Sokkal erősebbek, mint bármelyik általa ismert démon. Félve ugyan, de az is eszébe jutott, hogy így együtt még nála is erősebbek. Ez elgondolkodtatta. Mi lesz, ha most nekitámadnak? Hogyan védje meg magát?  Életében először érezte, hogy másképp végződhetnek a dolgok, mint ahogy azt ő eltervelte. Eközben a kis csapat megindult felé. Lucius, pókerarccal fogadta őket és nézett fia szemeibe.*
- Térjünk vissza a lényegre.. Hol.. van.. Kirari?
*Tekintetéből sütött az aggodalom, mégis lehetett rajta látni, hogy még így is, könnyedén lenyomna egy egész hadsereg démont. Apját hirtelen elöntötte a büszkeség, de ezt kitűnően palástolta, ahogy a megzavarodott gondolatait is. Olyanok jutottak az eszébe, hogy talán a szerelem és az igaz társ, tényleg erősebbé teszi a démonokat. Mert már van mit/kit megvédeniük. Már van, akiért élniük és harcolniuk kell. S ez minden jel szerint hatalmas löketet ad. Látta a többiek szemében is az aggodalmat, s azt, hogy van kiért hazamenniük. Élve. Egyszer csak megköszörülte a torkát, majd félreállt az ajtóban.*
- Lent van a börtönben..
*Dimitri nagyot morgott. Látszólag nem tetszett neki, hogy egy cellában van a kedvese. Megindult fiával, de a többiek maradtak és figyeltek. Lucius bevonult a dolgozószobájába és bezárkózott. Túl sok mindent kellett átgondolnia. Eközben Kirari reménykedve várta, hogy Dimi sértetlenül jelenik meg előtte. Alig, hogy imáját befejezte egy ajtó kinyílt, hatalmasat csapódott a falba, majd sietős lépteket lehetett hallani. Az 5 őr megindult a hang irányába. Ekkor egy kisebb csetepaté alakult ki, de pár perc alatt vége is lett. Kira felállt és óvatosan a rácsokhoz lépkedett. Nem tudta mire számítson, hisz a rácsok miatt még azt se tudta érzékelni, hogy ki jön. Azonban amint meglátta férjét az ajtóban, szemei könnybe lábadtak és ajkaihoz kapta kezeit.*
- Dim…
*Suttogta megkönnyebbülve.*
- Kira!
*Kiáltotta erre a férfi, majd egy másodperc múlva már szét is feszítette a rácsokat és kihúzva onnan a nőt, szorosan a karjaiba zárta.*
- Úgy sajnálom! El kellett volna mondanom, jobban kellett volna vigyáznom rád! Istenem! Nem esett semmi bajod?
*Hirtelen eltolta magától a lányt és szemeivel alaposan végig vizsgálta. Kira erre csak a fejét rázta és mosolyogva, bűntudatos tekintettel nézett férjére, de megszólalni még nem bírt a megkönnyebbüléstől és az örömtől. Azonban nem is volt rá lehetősége, mert Jill is felbukkant Apja mögött, mire szemei elkerekedtek.*
- T-Te mit keresel itt?? Jézusom, Dim, Jilli mit keres itt?
*Egyből anyás aggodalommal nézett fiára, mire Dimitri felmordult és még szorosabban a karjaiba zárta feleségét.*
- Most inkább azzal törődj, hogy te, hogy vagy. Mindig csak mások miatt aggódsz, s nem törődsz magaddal.
*Ekkor Kirari rájött, hogy Dimi még mindig nagyon aggódik. Ő nem tudott soha olyan könnyen megnyugodni, mint fordítva. Lehunyta szemeit és arcát a férfi nyakához bújtatta, ahogy mindig is tették mindketten.*
- Ne haragudj, de mindig, ha aggódom valami miatt, s meglátlak téged, majd a karjaidba zársz, rögtön megnyugszom, mivel sehol máshol nem érzem annál jobban biztonságban magam, mint a te karjaidban.
- Kirari..
*Suttogta erre Dimi, majd két ujjával a nő álla alá nyúlt, s finoman felemelte annak fejét, hogy aztán végre megcsókolhassa. Először csak gyengéden csókolta, mintha félne attól, hogy fájdalmat okoz szerelmének, ám utána már legyűrte a szenvedély. Az idilli pillanatot Jill köhintése zavarta meg.*
- Menjetek szobára…
*Dörmögte kissé zavarban, de nagyon örült, hogy szülei jól, és újra együtt vannak, békében. Hisz az alatt az egy hét alatt járt otthon, de teljesen ledöbbentette az a rideg ház, amibe belépett. Immár ő is megnyugodott. Nevetve és egymást karolva mentek fel a földszintre, s útközben persze Jillnek be kellett számolnia anyjának, hogy hogyan is került ide. Aztán a többiek is csatlakoztak hozzájuk és kisétáltak a kastélyból. A kapuban, azonban míg a többiek tovább mentek, Dimitri megállt és visszanézett. Csak Kirari vette észre, s visszalépkedve férjéhez, finoman megfogta annak a kezét és békésen rámosolygott. Ekkor Dim lenézett és a csodálatos kék szempár ismét elvarázsolta, s hirtelen a feje kitisztult, arca felragyogott és egy boldog kacajjal megfogta felesége derekát, majd felemelte és megpörgette. A jelenetre a többiek is megálltak, hogy hátraforduljanak, majd mind nevetni kezdtek. Nem vette észre senki, hogy a kastély ablakaiból számtalan szempár meredt rájuk. Mind irigykedve.*

VÉGE